Szeretném bemutatni nektek legfiatalabb vendégemet Harnócz Lillát. Lillával 2020.02.20-án kezdtük el a közös munkát. Első találkozásunkkor egy tüneményes, tündéri, mosolygós kislányt (pedig már 24 éves nagylány) ismertem meg benne, ennek ellenére ő nem volt megelégedve azzal, amit a tükörben lát.
Többször próbálkozott egyedül, de valahogy nem jött össze – nem volt sikerélménye – emiatt úgy érezte, hogy neki ennél több kell és segítségre van szüksége. Így talált ránk, vagyis rám, Sándor Riára. Lilla egy nagyon vékony testalkatú lány. Első szempont az volt, hogy a tartásán és a test formáján javítsunk. Eleinte kétszer, mára heti háromszor jár súlyzós edzésre hozzám. Mindent betart, amit előirányzok neki kommentár nélkül. Büszke vagyok rá, nagyon szeretek vele dolgozni, mert alázatos, tudatos, koncentrált, fegyelmezett, de ami a legfontosabb, hogy nem fél a terheléstől és a súlyoktól. Tudja, ez kell neki ahhoz, hogy fejlődjön és formásabb legyen.
Négy hónap alatt sikerült a vékony kislányból egy igazi nőt varázsolni. Amint a képeken is látható a tartása javult, a formája szebb, nőiesebb, kerekebb lett. Lillának van célja, hite, akarata, ami ebben a sportágban nélkülözhetetlen. Gratulálok az eredményedhez! Megdolgoztál érte!
Fogadjátok Lilla beszámolóját röviden:
„Soha nem voltam kövér, de utáltam magam a tükörben, rosszul voltam magamtól, kövérnek láttam magam, semmi önbizalom (bár ha mindig azt hallod, hogy hülye vagy, még 3 diplomával is elhiszed, hogy Te tényleg hülye vagy fiam).
Így mindig világ életemben sanyargattam magamat, esti vacsiktól, pizzától lelkiismeret-furdalásom volt. Aztán vettem egy nagy levegőt és eldöntöttem itt vége. Majd én szeretgetem magam, megtanítom magammal elhitetni, hogy képes vagyok a változásra, a fejlődésre, hogy a lelkem örömmel éljen ebben a testben. Elkezdtem edzőterembe járni, odafigyelni mit eszek, mikor, aztán futottam, de amikor lelkileg lent voltam és kimaradt, akkor megint elölről kellett kezdenem, nem volt motiválás. Aztán egyszer a Facebook feldobta Sándor Ria profilját. Anyám ez a Nő brutális, egyből beleszerettem. A kisugárzása, az írása, a lelke. Mindent elárult róla. De akkor nem írtam, áhh, nem hinném, hogy elvállalna, csak profikat. Aztán eltelt pár hónap és akkor a Pogány Fitness került a szemem elé, pont amikor változni akartam. Ez egy vasárnap délután volt és írtam egy e-mailt. Majd másnap hívott Ria, hogy találkozni akar velem. Atyaúristen, emlékszem én olyan zavarban voltam. Ott kezdődött el a közös munka.
Mit érzek? Hogy is mondjam.. Tetszik a tükörképem. Legalábbis kezd tetszeni. Nem nem attól, hogy heti 2x lemegyek a terembe, hanem hogy van mellettem egy Edző, aki segít. Tudja hol a határom, néha nálam is jobban hisz bennem és tudja „elbírja még a Kisasszony azt a súlyt”, tudja mikor kell segítenie, hogy ne könnyítsek. Ha lent vagyok felemel, ha beteg vagyok érdeklődik, ha kérdésem van válaszol. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi izomláz ellenére is imádni fogom a keddet és a csütörtököt hogy mehetek edzeni. Mert látom, hogy jót akar, hisz fejlődök. És tudja egyszer ezekért a fájdalmakért még nagyon hálás leszek Neki, Nekik .”