Csapatunk

Veres Viktória

Veres Viktória

Dunaújváros

Veres Viktória vagyok, 41 éves 3 diplomás családanya, dolgozó nő és Bikini Fitness Modell. Az egészséges életmód, a sport, gyerekkorom óta része az életemnek, hála szüleimnek. Sportoló családban nőttem fel, 3 évesen már szertornáztam, később vívtam, táncoltam.

Főiskola elvégzése után azonban elköltöztem otthonról és elmaradt a sport a mindennapjaimból. Fiam születése után éreztem először, hogy szeretnék újra mozogni. A fitness hobbisportnak indult, aztán beleszerettem, és gondoltam kipróbálom magam élesben is. Így jött a versenyzés.

Sajnos erről a sportról azonban sok rosszat is hall az ember, így úgy döntöttem beülök az iskolapadba és kitanulom a szakmát.  Azóta több képzésen vettem részt, folyamatosan fejlesztem tudásom. Fontosnak tartottam a fiam miatt, hogy tudatosan, egészségemet megőrizve vágjak bele ismét a versenyzés világába. Ez a szerelem a mai napig is tart, most is épp az őszi versenyszezonra készülök.

Én főleg a versenyzés világába tudlak benneteket elkalauzolni, mesélni a kulisszatitkokról, illetve megosztani tapasztalataimat azzal kapcsolatban, hogy lehet gyerek mellet sportolni, egészségesen élni. Remélem, sok és hasznos tanáccsal tudok szolgálni nektek.

Sportvégzettségeim:

  • Fitness Instrukor
  • Életmódtanácsadó és wellnes tréner
  • M.A.X. Instruktor
  • Gymstick Muscle Instruktor
  • Get Fit tréner
Galkó Attila

Galkó Attila

Kazincbarcika

Galkó Attila vagyok, az egészséges, sporttal teli vegán életmód elkötelezettje.

Korábban sokat szenvedtem a rendszertelen étkezéstől és a mozgáshiányos életviteltől. A saját kényelmem és lustaságom rabja voltam, aminek az eredménye rossz közérzet, stressz, gyenge állóképesség és fáradékonyság volt.

2014-ben léptem a változás útjára, amikor is el kezdtem ismerkedni a testépítéssel és az egészséges életmóddal. A rendszeres edzések és a kontrollált diéta óriási pozitív hatást gyakoroltak az életemre. Sikerült teljesen magam mögött hagyni a régi, negatív gyakorlatokat. Tudtam, hogy jó úton haladok és igyekeztem másokkal is megosztani a tapasztalataimat.

Nagyon fontosnak tartom az egészséges életmód propagálását, hiszen Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedésekből származó halálesetek (54%) vezetik a halálozási statisztikákat. Gyakorlatilag minden második ember ilyen betegségekben hal meg, ami európai viszonylatban is nagyon rossz eredmény. E betegségek elsöprő része az egészségtelen életmódból következik.

Számomra a megoldást erre a problémára a rendszeres testmozgás mellett a növényi étrend jelentette. 2018. júliusa óta vagyok vegán és egy kicsit sem bántam meg. Nagyon sok tévhit és előítélet övezi ezt az életmódot, azonban a valóság az, hogy a növényi alapú diéta nagyon is egészséges, fenntartható és abszolút kompatibilis a sportos életvitellel és a testépítéssel is. Ezt igyekszem bizonyítani a saját példámon keresztül. Éppen ezért, az érdeklődők a vegán életmóddal kapcsolatos cikkekre számíthatnak tőlem, melyekben részletesen kitérek a diétára és annak az egészségre gyakorolt hatásaira. Emellett konkrét recepteket, napi étkezési naplókat mutatok be. Előfordulhatnak majd cikkek a vegán életmód általános filozófiájáról is, de ezen az oldalon elsősorban a sport és a diéta a fő csapásvonal.

Mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok a céljai elérése érdekében. Nagyon remélem, hogy az itteni működésemmel én is hozzá tudok ehhez járulni.

Fehér Sándor

Fehér Sándor

Debrecen

Fehér Sándor vagyok, a Táplálkozz Okosan alapítója, vezetője. Végzettségemet tekintve okleveles táplálkozástudományi szakember vagyok, mely végzettséget a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem 2017-ben. Éveket töltöttem el, egy olyan rendszer kidolgozásának a megvalósításával, amely megkönnyíti a napi szintű helyes táplálkozás kivitelezését. Hiszen imádok enni, főzni, valami egészen újat alkotni egészséges alapanyagokból. Nagyon fontosnak találom az életemben a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás és étkezés kombinációját.

Sajnos láthatjuk, ahogy a lakosság egészségi állapota folyamatosan romlik. Biztos vannak rajtunk kívül álló külső tényezők, aláírom. Viszont mindennap előttünk van a lehetőség egy apró döntésre, hogy változtassunk, keressünk fel olyan szakembereket, akik segítenek a helyes mozgások és étkezések kivitelezésében, támogatnak azokban a pillanatokban, amikor már nagyon távolinak érezzük a hetekkel, napokkal korábban kitűzött célokat.

És amikor belevágunk egy új kezdetbe, ráeszmélünk, hogy nem is olyan nehéz hetente mozgolódni egy kicsit. Közösségbe is kerülünk, új emberekkel létesítünk kapcsolatot, recepteket cserélünk, együtt megyünk el szórakozni, kikapcsolódni és mindenki támogatja a másikat, mert a végcél közös. Egészségesen élni, amíg csak lehet! Amit ígérhetek, hogy rendszeresen fogok elgondolkodtató, kötetlen formában, de a szakmaiságnak a legmagasabb szintjét megtartva cikkeket megosztani veletek. Végezetül pedig, köszönöm, a megtisztelő lehetőséget Pogány Istvánnak és párjának, Sándor Máriának, hogy ennek a kitűnő projektnek a részese lehetek! Sose késő belevágni, sok sikert és kitartást kívánok nektek ehhez az úthoz!

Weboldal: taplalkozzokosan.eu