Nagyon fontos azt megérteni, hogy a mai társadalomban más a megközelítés a táplálkozás felé, mint anno.
Ma már nincs meg az az organikus természetes hozzáállás, mint amit az ember anyagcseréje megkíván.
Ami azt jelenti, hogy jelen esetben is tart az evolúció. Több ezer éve az ember emésztőrendszere mindig alkalmazkodott a különböző behatásokhoz.
Behatások lehettek: időjárásfüggő és tápanyagfüggő. Mindig a természethez közeli állapothoz alkalmazkodott az emberi emésztés, anyagcsere.
Ma már el sem tudjuk azt képzelni, hogy mi esetleg nélkülözünk. Pedig ilyen létezett.
Mostanra karnyújtásnyira van a hűtőben a víz, a tej és táplálékok hada. Annak idején ezeket a termékeket mind-mind magunknak kellett elkészíteni.
Az emberiség történetét vizsgálva irtózatos nagy változás ment végbe táplálkozásilag.
Főként a kétezres évektől szinte minden elérhetővé vált, de ha még régebbre tekintünk vissza, akkor bátran megfogalmazhatjuk, hogy akár 50 000 évvel ezelőtt egyszerű tápanyagokat használtak fel ami épp elérhető volt. Évszakfüggő volt a táplálkozásunk.
Amit akkor ott épp el tudtak érni, vagy hozzáférhető volt. Fákról bokrokról bogyós terméseket, csírákat, magvakat vagy azokat a kistestű állatokat amit el tudtak kapni.
A civilizáció elé ugorva az időben láthatjuk hogy évszakfüggő volt az időjárás, és ennek függvényében változott hogy mit tudtak enni, de az is limitált volt. Az emberi emésztőrendszer mindig alkalmazkodott ahhoz, ami bekerült az emésztő csatornába. Van egy olyan tulajdonsága, hogy mindig abból próbál energiát termelni amiből csak tud.
A mai társadalomban az olcsó élelmiszerek mind szénhidrátalapúak, hiszen a mezőgazdaság a forradalom után állt rá arra, hogy tömeg-mennyiségben gyártja azokat az élelmiszereket, amelyek olcsóbbak és így elérhetővé váltak mindenki számára.
Majd egy másik fejezetben arról írok, hogy mennyi betegséget is szedhetünk össze a túlzott szénhidrát
fogyasztással.

Ha csak kísérleti jelleggel elgondolkodunk azon, hogy ha a táplálkozásunk makró elemeinek arányát felcseréljük, akkor mi fog történni a szervezetünkben?
Jelen étkezésünk szénhidrát alapú nagy százalékban, közepesen moderált fehérjében és zsírokban, de ha ezeket a tápanyag arányokat cserélgetjük, változtatjuk, a szervezet mindig ugyanúgy fog reagálni és el fogja látni feladatát és energiát termel.
Ha vissza ugrunk az időben kb 50.000 évvel, akkor feltehetjük jogosan a kérdést, hogyan is tudta az ember a hideg telet átvészelni ősztől tavaszig? Amikor hidegek voltak ugyan, de a szervezet alkalmazkodni tudott az adott körülményhez és zsíron futott az energia termelés hisz képes rá, ez mindig is ott volt velünk amióta világ a világ. Képzeljük el a mai korban elmegyünk az eszkimókat meglátogatni. Ott láthatnánk példát arra, hogy ők miként működnek sok zsír fogyasztással.
És akkor most jutottunk el oda, hogy mi is a ketogénikus diéta. A mai tudomány megvizsgálta azt az állapotot és ráeszmélt arra, hogy magas zsír arányú diétánál is képes a szervezet szépen zavartalanul működni. Tanulmányok igazolják, hogy egyre többen tanulmányozzák és alkalmazzák, értik meg, hogy jóval több van ebben az állapotban, mint csupán zsírvesztés, súlycsökkenés. Számos más pozitív hatást gyakorol a szervezetre az alkalmazása során, mondhatjuk egy super állapotot hoz létre az ember testében.

Folyt köv….