Mítoszok
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legtöbbünk számára a napi rendszerességű húsfogyasztás a világ egyik legtermészetesebb dolga. Olyannyira része az életünknek, hogy nem is igazán gondolunk bele, hogy mennyire szerencsés korban élünk, amikor minden nap hozzájuthatunk a már jól megszokott, tápláló húsételekhez. Szinte lehetetlen, hogy napjában többször ne találkozzunk valamilyen reklámmal, hirdetéssel, óriásplakáttal vagy más marketinganyaggal, ami a húsfogyasztásra ösztönöz minket. Például elég, ha csak a nagy gyorsétterem láncok reklámhadjárataira gondolunk.
Ez a több évtizedes működés formálta a fogyasztási kultúránkat, melynek előterében elsődlegesen a profitmaximalizálás állt/áll, nem pedig az egészségé. Szintén ennek nyomán alakultak ki olyan mítoszok, mint például a címben is szereplő „Az igazi férfiak húst esznek” mondás. Talán ilyen banálisan nem feltétlenül hangzik ez el beszélgetések során, viszont a mondás „igazsága” nagyon is berögzült a gondolkodásunkba. Hiszen az eredményes testépítők, sportolók, atléták is a húsra esküsznek, és hát ugyan ki kérdőjelezné meg például Arnold Schwarzenegger férfiasságát!? Valószínűleg senki, de mi van akkor, amikor maga Arnold vállalja el egy olyan dokumentumfilm producerségét, sőt meg is szólal benne, ami a húsfogyasztást övező mítoszok lerombolását tűzte ki céljául? Talán léteznek alternatív megoldások, melyek az eredményesség mellett az egészséget is szolgálják? Bizony léteznek és az idén ősszel, a Netflixen megjelent „The Game Changers” című film éppen erről szól.
Romboljuk le a mítoszokat
Nem áll szándékomban teljes részletességgel bemutatni a film tartalmát, csupán egy kedvcsinálónak szánom ezt a bejegyzést, remélve, hogy ezáltal olyanok is adnak egy esélyt a Game Changers-nek, akiket nem vonz a növényi étrendre való átállás gondolata. Természetesen megértem, ha valaki elfogultsággal vádol meg engem, amiért vegánként egy olyan filmet igyekszek jó szívvel ajánlani, ami a növényi étrenden élő sportolókról, atlétákról és testépítőkről szól, viszont akkor is azt kell mondanom, hogy ez egy hiánypótló alkotás, ami informatív és kellő igényességgel készült el.
A film legalapvetőbb célja, hogy eloszlassa azokat a mítoszokat és tévhiteket, melyek szerint az állati eredetű táplálékok azok, melyek kizárólagos lételemei a hétköznapi- és az élsportbeli eredményességnek. Ehhez segítségül hív táplálkozási szakértőket, biológusokat, orvosokat és más tudósembereket, valamint nem utolsó sorban növényi étrenden élő sportembereket, akik élő cáfolatai a növényi étrenddel kapcsolatos sztereotípiáknak.
Remek egyensúly áll fent a filmben a tudományos háttér és az egyes sportolók életútjának a bemutatása között. A film központi alakja és egyben narrátora James Wilks, katonai harci kiképző, akit személyes utazásán és igazságkeresésén követhetünk végig. Ez a narrálási módszer rendkívül jól működik, ugyanis egy könnyen azonosulható főszereplőt kapunk, akin keresztül sokkal szervesebben jut el a nézőhöz a film mondanivalója, nem pusztán csak száraz tényközlések történnek.
Véleményem szerint a tudományos magyarázatok kifejtései képezik a film legerősebb pontjait. Rögtön egy sokatmondó és nem hétköznapi megállapítással találjuk szembe magunkat, miszerint a római gladiátorok, akik a kor legképzettebb harcosainak, mondhatni az akkori top sportembereknek számítottak, túlnyomórészt vegetáriánus étrenden éltek. Mindezt a régészeti ásatásokon talált több tucat gladiátor csontjainak a vizsgálatából sikerült megállapítani. Ez már önmagában feladja a néző számára a leckét; itt az ideje, hogy félretegyük előítéleteinket és nyitottak legyünk az új információkkal szemben. Természetesen nagy hangsúlyt kapnak a sporteredményekkel kapcsolatos megállapítások is, melyeket az egyes szereplők személyes történetei képeznek. Ez viszont önmagában itt sem lenne elég, ezért egy-egy sportember bemutatása után rögtön jön az állítások szerves kiegészítőjeként a tudomány.
Rendkívül pozitívnak tartom, hogy a film a hétköznapi emberek táplálkozásával és egészségével is foglalkozik. Egy egyhetes kísérlet keretében vizsgálják meg egy tűzoltóbrigád véreredményeit és egyéb egészségügyi mutatóit. Az ottani alapállítás is egy nagyon fontos kulcselem: a tűzoltók körében előforduló leggyakoribb haláleset a szív- és érrendszeri megbetegedések miatt következik be, nem pedig valamilyen munkahelyi baleset miatt. Igaz ez minden ember-, nem csak a tűzoltók kapcsán. Kettőből egy ember valamilyen szív- és érrendszeri betegség miatt hal meg, melyeknek abszolút életmódbeli alapjai vannak. Véleményem szerint ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ezért nagyon tudom üdvözölni, hogy a Game Changers-be is hosszabb részt szentelnek a témának. Talán egy kis spoiler belefér a részemről: a kísérletben résztvevő tűzoltók eredményei abszolút pozitív változást mutattak. Az állati eredetű termékek elhagyásával az egészségünkre káros anyagok bevitelét is elhagyjuk, mint például a koleszterinét, aminek alapvető szerepe van az érszűkület kialakulásában. Az egyik megszólalásában Schwarzenegger is elmondja, hogy a koleszterinszintje 69 éves korára olyan kielégítő szintre került, ahol soha nem volt életében. Köszönhette mindezt annak, hogy pár éve lecsökkentette az állati eredetű termékek fogyasztását és helyette az egészséges növényi étkezés került előtérbe nála.
Legyünk kritikusak, de legyünk nyitottak is az új iránt
Összességében nagyon is pozitív véleményem van a filmről és tényleg csak ajánlani tudom mindenki számára, akit egy kicsit is foglalkoztat a testmozgás és az egészség. Természetesen akadnak hiányosságok a filmben, melyeket egyrészt írhatunk a viszonylag rövid, 85 perces játékidő számlájára, másrészt viszont túl nagy hangsúlyt fektettek az egyes anekdotákra, melyeket a sportemberek biztosítottak. Jó látni Patrik Baboumian-t a filmben, aki vegán erősemberként állít a szemünk láttára új Guinness rekordot, viszont véleményem szerint még ennél is több tudományos magyarázatra lett volna szükség a filmben.
Félreértés ne essék; a film így is tökéletes arra, hogy egy óriási lyukat üssön az előítéleteinken a növényi étrenddel kapcsolatban, valamint fontos és hatékony lépést tesz afelé, hogy felnyissa a szemünket az egészségünkkel való törődésre, hiszen azt a legkevésbé sem kellene készpénznek vennünk. Éppen ezért ne elégedjünk meg csak ezzel a filmmel. Rengeteg fontos állítás hangzik el benne, melyeknek magunk is utána tudunk nézni. Úgy is mondhatnám, hogy a Game Changers remek kiindulópontja lehet egy fontos utazásnak, melynek célja az egészséges életmód. A kérdés az, hogy szembe merünk-e nézni a valósággal egy másik szemszögből is, vagy pedig megmaradunk a mítoszaink biztonságos ölelésében.
https://www.youtube.com/watch?v=iSpglxHTJVM